Tornyai János Múzeum

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum felújítása és bővítése

Felelős tervező: Vesmás Péter
Munkatársak: V. Zákányi Ildikó, Sipos György, Fontos Rómeó, Simó Anna, Góg Bence, Egedi Gergely, Priskin Zoltán, Vig Viktor
Tervezés éve: 2007-2010
Kivitelezés: 2011-12
Kivitelező: Építészmester Zrt.


„Mindent megvizsgáljatok, ami jó, azt megtartsátok”
(Pál 1.Thessz.5.21)


Bővítési program

A Tornyai Múzeum és a mellette lévő bérház között, a foghíjtelekre új fogadóépületet terveznek. A múzeum két jelenlegi épületének homlokzata a Dr. Rapcsák András úti oldalon érintetlen marad, viszont elbontják azt a földszintes házat, ami a Szegfű utca, Deák Ferenc utca és Dr. Rapcsák András út sarkán áll.

A múzeum három fő funkciója: a kiállítás, az üzemeltetés és a raktározás három önálló blokkba kerül.

- A főbejárat a Sándy Gyula karakteres téglaépülete menti foghíj beépítésével kialakuló – a Szegfű utcáig szaladó – új fogadóépület. Pincéje tágas látványraktár, a földszint rendezvény-, az emelet időszakos kiállítótér. A látogatókat szolgáló 20000 kötetes könyvtár, a múzeumi foglalkoztató és egy könyvesbolt is itt kap helyet.
- A két meglévő épület továbbra is az állandó kiállításoké.
- A második épület hangulatos fedett udvara köré rendeződik a múzeum adminisztrációja, üzemeltetése, és a kutatók – a gyűjtemények gondozását végző- szakemberek irodái.
- Az új sarokház a raktárépület. A zártság és nyitottság egyidejű érvényesítésével a szigorú múzeumi technológia burka. A pinceszinten és emeleteken szakaszoltan variálható raktárak sorakoznak.
- Az árkádos földszint restaurátorműhelyei kirakatként nyílnak az utca felé.
- A múzeum kertje kibővül a hangulatos Szegfű utcával.

A határoló bővítmények egységes kialakítása összefogja a meglévő épületek eltérő karakterét. Tömegük és párkánymagasságuk illeszkedik mindkét meglévő múzeumi épülethez és a tágabb környezet beépítéséhez.

Ünnepélyes megnyitás: 2012. szeptember 1.

Teljes cikk az Építészfórumon